Budapest, 2024. Január 27-28. | 2024. Február 03-04. | 4 nap
Végig megyünk a súlyemelő gyakorlatokon, nehézségi szintjük szerint haladva, a legnehezebbek felé, ami a beülve szakítás és beülve felvétel-lökéssel. Ezért egy „széles” napon a szakításra, egy „keskeny” napon a felvételekre fókuszálunk. A lökést, mint fej a feletti legösszetettebb gyakorlatot külön blokkban vennénk, mert ez szokott a legtöbb gondot okozni az embereknek. Kitérünk más erőfejlesztő gyakorlatokra is, mint a guggolás vagy elemelés, de súlyemelő nézőpontból nézve azokat. Végül kipróbálhattok pár idegrendszert sokkoló „have fun” gyakorlatot is, amik amellett, hogy szórakoztatóak, nagyon jó hatással fejlesztenek egyensúlyozó, koordináló és kooperatív képességeket. Gyakorlat orientált lesz a képzés, épp csak annyi elméletet és érdekességet teszek mellé, amit tudnotok kell és tudtok közben pihenni is. A célom az, hogy a gyakorlások során legyenek saját kérdéseid és válaszaid és természetesen az is, hogy megszeresd a súlyemelést.
4 nap, összesen 24 órában ( a változtatás jogát fent tartjuk a csoport haladási szintjének megfelelően)
Személyes véleményem:
"AJÁNLOM ezt a képzést minden érdeklődőnek, akik nyitottak az olimpiai Súlyemelés iránt. Akár csak érdeklődő vagy komolyabb szintén is. Ezen a képzésen megfelelő információkat fognak kapni a sport elméleti hátteréről, mozgás anyagról, és természetesen gyakorlati elsajátításáról. Továbbá az olimpiai Súlyemelés eszköztárát erőszeretettel használja a funkcionális Fitnesz is, így az ezen sport iránt érdeklődőknek is komoly aranybánya ez a képzés!" - Plesó Tamás
Beiratkozási feltételek:
18 éves kor és a normál fizikai állapot, orvosi igazolás a pozitív egészségi állapotról, vagy a helyszínen kitöltött dokumentum, amivel vállalod a képzésen való részvételt.
erőnléti edzőknek | fitness instruktoroknak | személyi edzőknek | hobbi sportolóknak | funkcionális edzés oktatóknak | Spartan fighter oktatóknak | Spartan girja oktatóknak | Kettlebell, girja versenyzőknek | Küzdősport versenyzőknek | Crossfit szerelmeseknek, versenyzőknek
A képzés tartalma:
- Olimpiai súlyemelés története és fejlődése
- Sportági kapcsolódások
- Pedagógia
- Sportágspecifikus bemelegítés és hozzá tartozó eszközök
- Alkalmazott súlyemelő gyakorlatok
- Előkészítő és alapozó gyakorlatok
- Szakítás és kiegészítő gyakorlatai
- Szakítás technikai korrekciói
- Széles felhúzás
- Felvétel és variációi
- Fej feletti munka
- Kilökés segédgyakorlatai
- Kilökés
- Keskeny felhúzás
- Guggolások, tőkén és emelt szinten végzett kiegészítő gyakorlatok teremben
- Vicces gyakorlatok ( have fun)
- Videóelemzés
A képzés oktatója:
Szegszárdi Bence és Máthé Gabriella
Szegszárdi Bence:
30 éve foglalkozik súlyemeléssel. Mesterei voltak Orvos András és Pál József mesteredzők. Junior országos bajnok. Bence a Testnevelési Egyetem 3. éves edzői hallgatója. Crossfitt vonalon tevékenykedő versenyzőket és edzőket segített az elmúlt években a tudásával.
Legjobb eredmények: Lökés: 180 kg, Szakítás: 150kg
Tervei: 2022. Masters Világbankokságon való indulás
Máthé Gabriella:
30 éve foglalkozik súlyemeléssel. Mesterei voltak Pál József és Baczakó Péter Olimpiai bajnok és mesteredzők. 2004-ig olimpiai kerettag. Világbajnokságon 11-14. helyekig jutott.
Testnevelő és gyógytestnevelő tanár, gyógy és sportmasszőr, nemzetközi első osztályú versenybíró.
2005-ben tiszteletbeli meghívottja az Üzbég súlyemelő szövetségnek.
Legjobb eredmények: Lökés: 110kg, Szakítás: 85kg
Beiratkozási feltételek:
18 éves kor és a normál fizikai állapot, orvosi igazolás a pozitív egészségi állapotról, vagy a helyszínen kitöltött dokumentum, amivel vállalod a képzésen való részvételt.
Képzés időtartama:
Képzés időtartama: 4 nap, összesen 24 óra, (A változtatás jogát fent tartjuk a csoport haladás szintjétől függően.)
Oktatási helyszín:
1142. Budapest, Tatai utca 79-85. /BVSC Birkózó edző központ
A helyszínváltozás jogát fenntartjuk!
A képzés összege:
A képzés összege: 99.000 ft
(A fellépéseimen osztott 10.000 Ft-os kupon a tanfolyamon NEM használható fel ezen a képzésen.)
Banki adatok
Szegszárdi Bence E.V.
Forint átutalás esetén: OTP bank
OTP számlaszám: 11773133-00879596
Adószáma: 57988597-1-41
A befizetésnél a „Közlemény" rovatban kérjük, tüntesd fel:
NEVEDET és
a tanfolyam kódját: OST
A tanfolyam előtt 2024. Január 1-ig 30.000 Ft előleget kell elutalni Szegszárdi Bencének. Ezzel biztosítod a fix. helyed. A részvételi létszám korlátozott, befizetés sorrendjében történik. A tanfolyam indítása 6 főtől.
Ha befizetted az előleget, de még sem tudsz eljönni, 1 éven belül a következő OST képzésen felhasználhatod. Visszautalásra nem áll lehetőség.
A teljes tandíjat a tanfolyam első napján a regisztrációnál kell kiegyenlíteni.
A képzés tartalmazza
Írásos anyagokat, jegyzetet, jegyzettömböt, tollat és pólót
A regisztráció érvényes: Bánkuti Gabriellának címezett jelentkezési levéllel a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, illetve az előleg befizetésével.
Bővebb infót az alábbi e-mail címen lehet írásban kérni.Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.www.spartanfitt.com weboldalon
tel.:
+3620-4974141